Putifár tanár úr több évtizednyi tanítás után nyugdíjba vonul. A jól megérdemelt pihenés helyett Putifárnak más tervei vannak: végre eljött az ő ideje, hogy bosszút álljon minden csínyért és megaláztatásért, amit az iskolában szenvedett el a gyerekek miatt. Putifár régóta várt erre a pillanatra, már kész tervekkel készült, hogy miképp vágjon vissza azoknak a gyerekeknek, akik megkeserítették az életét. Az immár felnőtté vált nebulók nem is sejtik, hogy mi vár rájuk.
A Putifár tanár úr visszavág Jean-Claude Mourlevat Magyarországon is megjelent sikerregényének filmfeldolgozása. A főszerepben Christian Clavier látható, aki a kortárs francia vígjáték legnagyobb és legsikeresebb alakja. Olyan filmeket vitt sikerre, mint a Bazi nagy francia lagzik-filmek, a Jöttünk, láttunk, visszamennénk-sorozat, az Asterix és Obelix-filmek, vagy a Családi vakáció – Irány Ibiza! Mellette szerepel a filmben Isabelle Nanty, aki az Amélie csodálatos élete révén vált ismertté, de játszott többek között a Jöttünk, láttunk, visszamennénk, a ’85 nyara, és a Nagytudásúak 1-2 című mozikban is.