Az 59 éves Daniel Blake egész életében szorgalmasan dolgozott, asztalosként fizikai munkából élt. Egy szívroham miatt életében először tétlenségre ítélték, így a rehabilitációs idő alatt szociális segélyért kell folyamodnia. A brit egészségügy adminisztratív útvesztőjében bolyongva összebarátkozik egy hasonló szituációban lévő, kétgyerekes, egyedülálló anyukával, aki a szociális rendszer személytelen és kafkai útvesztőjében hasonlóan reménytelenül próbálja megtalálni a kiutat. Állása nincsen és egy szociális lakásban él két gyermekével, akiknek iskolába kell járniuk, ám ehhez ruhára és ételre van szükségük. A rendszer egyikükkel sem kegyes, és a bürokrácia lassan kezdi felőrölni az idegeiket, Daniel azonban nem adja fel, bármi áron segíteni akar.
Az idei cannes-i filmfesztiválon Ken Loach, a 80 éves brit rendezőlegenda bejelentése szerint utolsó filmje, az Én, Daniel Blake nyerte az Arany Pálmát. Loach 2006-ban a Felkavar a széllel nyert már egyszer Arany Pálmát, így a Dardenne-testvérek, Alf Sjöberg, Francis Ford Coppola, Bille August, Emir Kusturica, Shohei Imamura és Michael Haneke mellett abba az elittársaságba került, akik kétszer is nyertek Cannes-ban. Az Én, Daniel Blake az Arany Pálma mellett megkapta az ökumenikus zsűri különdíját is. A Szesztolvajok, a Kes és az Édes kamaszkor rendezője az egyaránt ‘A’ kategóriás Locarnói és San Sebastiani Nemzetközi Filmfesztiválokon is megnyerte a közönségdíjat. Ken Loach ezúttal az átlagember mindennapos küzdelmeit mutatja be a bürokráciával olykor humoros, néhol pedig kétségbeesett pillanatokkal. Loach ezúttal is hű maradt magához, és ismét egy elnyomott réteget mutat be, akik megpróbálnak kitörni egy boldogabb életbe.
