A 19. század második felének legünnepeltebb brit írója volt Charles Dickens, aki igazi bálványnak számított korában. Nemcsak művei iránt rajongtak az emberek, de felolvasóestjei, közszereplései is esemény- és élményszámba mentek. Dickens élvezte a figyelmet, hogy minden társasági rendezvényen a középpontban lehet, ezért is okozott különösen nagy lelki vívódást számára, amikor szerelemre lobbant egy jóval fiatalabb, ifjú hölgy iránt. A kor Angliájában a válás szóba sem jöhetett, még egy olyan közszereplő számára sem, mint Dickens. A szerelem azonban olyannyira elvette az eszét, hogy kedvese, Nelly kedvéért vállalta a szétköltözést is családjától és gyerekeitől. A titokzatos szerető ugyanakkor nem léphetett a nyilvánosság elé, nem mutatkozhatott Dickens-szel az emberek előtt. De vajon a titkolózás nem kezdte ki kettejük hatalmas szerelmét?
A kortárs brit mozi egyik legnagyobb, kétszeres Oscar-jelölt színésze Ralph Fiennes (Harry Potter-filmek, Schindler listája, Az angol beteg, A bombák földjén) az utóbbi időben a rendezéssel is kacérkodik. Második rendezésében ezúttal a halhatatlan szigetországi írófejedelem, Charles Dickens életébe enged betekintést. Fiennes a főszerepet is magára vállalta a Dickens életének egyik legizgalmasabb, legtitkosabb fejezetéről szóló romantikus drámában. A Twist Olivér, a Copperfield Dávid, a Szép remények és a Karácsonyi ének szerzőjének viszonya házasemberként a nála 27 évvel fiatalabb Ellen Ternan-nal a kor konvenciói miatt igazán pikáns volt. Ezt a szenvedélyes szerelmet vitte most vászonra Fiennes, pompás jelmezekben és történelmi közegben, és a főbb szerepekben olyan sztárokkal, mint Felicity Jones (A csodálatos Pókember 2., Hisztéria) és az Oscar-jelölt Kristin Scott Thomas (A házban, Az angol beteg, Csak Isten bocsáthat meg). A film alapjául szolgáló regény Charles Dickens élete címmel Magyarországon az Európa Könyvkiadó gondozásában jelent meg.