Hat cannes-i film érkezik a mozikba a Vertigo Média forgalmazásában!

2015. június 17.

A következő hónapokban hat, Cannes-ban bemutatott film is mozikba kerül a Vertigo Média forgalmazásában. Amy Winehouse, Gaspar Noé-botrányfilm, színésznő díjjal jutalmazott francia dráma és az idei cannes-i zárófilm is megtalálható a megjelenések között.

 

A következő hónapokban összesen hat, az idei hivatalos cannes-i programban bemutatott alkotás kerül a magyar mozikba a Vertigo Média forgalmazásában. A 68. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon vetített filmek közül a legjobb színésznő megosztott díjával jutalmazott Az én szerelmem (Mon Roi), a szintén a versenyprogramban szerepelt norvég Hétköznapi titkaink (Louder Than Bombs), az éjféli vetítések között bemutatott francia Szerelem (Love), és a brit Amy Az Amy Winehouse-sztori (Amy), a különleges gálabemutatók között vetített Amnézia (Amnesia), valamint a cannes-i filmfesztivál zárófilmje, az Ég és jég között (La glace et le ciel) című filmeket is láthatja a mozikban a hazai közönség.

 

Időrendben legkorábban az Amy Az Amy Winehouse-sztori kerül mozikba, amely a brit világpremier után egy héttel és az amerikai bemutatóval egy időben, július 9-én kerül országos moziforgalmazásba. Az Amy Az Amy Winehouse-sztori már cannes-i bemutatásakor hatalmas közönség- és kritikai sikert aratott. Asif Kapadia az Ayrton Sennáról szóló, többszörösen díjnyertes dokumentumfilmje után ezúttal Amy Winehouse tragikus életét dolgozta fel, korábban nem látott, archív felvételeken keresztül. A filmben házi videók, és mobilfelvételek sora mutatja be a kultikus énekesnőt, és kollégák, barátok, családtagok nyilatkoznak róla. Az archív felvételek mellett az énekesnő világhírű dalait, és fellépéseit mutatja meg a nézőknek a film koncert- és lemezfelvételeken keresztül.

 

Vincent Cassel és Emmanuelle Bercot perzselő szerelméről szól az Az én szerelmem (Mon roi), amely Bercot alakításával elnyerte a legjobb színésznő megosztott díját. A történetben egy szerelmespár szeretlek-gyűlöllek viszonyában ismerhet saját magára a néző, a Franciaországban nagy tiszteletnek örvendő filmes, Maïwenn rendezésében. Az én szerelmem november 19-től látható a magyar mozikban.

 

A norvég Joachim Trier első angol nyelvű filmjét készítette el, és a cannes-i versenyprogramban bemutatott Hétköznapi titkaink (Louder than Bombs) mindjárt olyan sztárparádét vonultat fel, mint Jesse Eisenberg (Social Network – A közösségi háló, Szemfényvesztők, A hasonmás), Gabriel Byrne (Közönséges bűnözők, A halál keresztútján), Amy Ryan (Birdman, Hideg nyomon, Szupercella) és Isabelle Huppert (Szerelem, A zongoratanárnő). A történet szerint egy híres háborús fotós (Huppert) halála után három évvel egy fotókiállítás alkalmából hosszú évek óta először találkozik a csonka család, a férj (Byrne) és két fia. Aztán a családi titkok felborítják mindannyijuk életét. A Hétköznapi titkaink várhatóan 2016 januárjában kerül a magyar mozikba.

 

A francia kortárs mozi egyik legnagyobb botrányrendezője Gaspar Noé ismét visszatért Cannes-ba. A Szerelem (Love) című filmjének világpremierje az éjféli vetítések között volt, és pontosan akkora botrányt váltott ki, mint amire előzetesen számítani lehetett. A Szerelem már elkészülte alatt az érdeklődés középpontjába került, mindenki azt találgatta, hogy a radikális fogalmazásmódjáról ismert rendező miképp ábrázolja egy fiú és két lány szexuális melodrámáját, s mindezt 3D-ben. Explicit szexualitásban nincs hiány a Szerelemben, amely november 5-én kerül a magyar mozikba – 2D-ben és 3D-ben is.

 

Gálavetítésen (Special Screening) mutatták be Cannes-ban Barbet Schroeder Amnézia (Amnesia) című filmjét. Az Oscar-jelölt rendező, aki korábban olyan filmeket készített, mint A szerencse forgandó és az Egyedülálló nő megosztaná, hét év szünet után készített ismét játékfilmet, a főszerepben Bruno Ganzzal. A titkokkal terhelt történet Ibizán játszódik, ahova egy DJ új munkahelyére, az Amnesia nevű night club-ba érkezik meg. Az Amnézia december 3-án kerül a magyar mozikba.

 

A Jég és ég között (La glace et le ciel) az idei cannes-i filmfesztivál zárófilmje volt. Rendezője, Luc Jacquet Oscar-díjat nyert és világsikert aratott a Pingvinek vándorlása című természetfilmjével. Jacquet ezúttal Claude Lorius klímakutató-sarkkutató munkásságát vitte filmre, aki ötven éve figyeli a globális felmelegedés és klímaváltozás hatásait – mindezt természeti képek és jéghegyek sokaságával. A sokak szerint máris Oscar-esélyes alkotás december 10-től látható a magyar mozikban.

 

A Vertigo Média továbbra is elkötelezett híve az értéket képviselő, díjnyertes moziknak, és többek között a 2013-as és 2014-es év Arany Pálma-nyertes filmjét (Adéle élete 1-2. fejezet, Téli álom), valamint az idei cannes-i fesztiválon a zsűrielnöki posztot betöltő Coen-testvérek legutóbbi, cannes-i díjazott és Oscar-jelölt Llewyn Davis világa című filmjét is bemutatta a magyar mozikban.

 

WordPress Video Lightbox Plugin