Forog Pálfi György új játékfilmje!

2014. január 20.

Szabadesés címmel készül Pálfi György új játékfilmje! A forgatás január 3-tól 28-ig tart, a Final Cut – Hölgyeim és Uraim, a Nem vagyok a barátod, a Taxidermia és a Hukkle rendezője egy vérbeli függetlenfilmet forgat, annak minden pozitív érdemével. A gyakorlatban a filmet öt hónap alatt hozza létre a stáb az ötlettől a mozikópiáig. 2013 novemberében megszületett az ötlet, decemberben elkészült a forgatókönyv, amellyel párhuzamosan megtörtént az előkészítés, a januári forgatás után februárban a vágás, márciusban utómunka zajlik. A Szabadesés az alkotók tervei szerint áprilisra teljesen kész lesz. Ez az időbeosztás már önmagában nem normális egy egészestés mozinál, ahol az alkotók a magas, nemzetközi minőség létrehozását alapvetésnek tekintik. Az alkotás utáni vágy, a szórakoztatni, közösen gondolkodni vágyás és a filmkészítés ritka lehetősége, reményeik szerint legyőzi a makacs realitást és egy sokak számára elérhető, jó film készülhet. A Szabadesés egészestés játékfilm lesz, az alkotók szándéka szerint igazi stílusbravúr.

A Szabadesés hét lakás történetét meséli el. Egymás alatti hét emeleten elhelyezkedő lakások nem hétköznapi történeteit. Bennünk fellelhető szorongások vizuális megjelenései ezek a történetek. Akár meg is történhetnének, talán meg is történnek – csak nem szeretünk róla beszélni. A film keretét adó zuhanás csupán ebbe a hét lakásba enged betekintést, de vannak még lakások – akár ebben a házban, akár más házakban, más városokban, más országokban is. És minden lakásban egy-egy újabb történet. Furcsa történetek ezek, különös emberekről. De mi a normális? És ki mondhatja el magáról, hogy nem furcsa?

A Szabadesést a Pusztai Ference producer vezette KMH Film és a POPFILM gyártja, a dél-koreai JIF fesztivál, a francia SCIAPODE, a magyar VISIONTEAM, és ORIGO FILM GROUP koprodukciójában. A film abszolút főszereplője a Kossuth-díjas, Jászai Mari-díjas, Nemzet Színésze Molnár Piroska, aki Pálfival már dolgozott együtt a Taxidermiában is. Mellette olyan kiemelkedő művészek szerepelnek majd a Szabadesésben, mint Tenki Réka, Trill Zsolt, Nagy Zsolt, Bordán Irén, Jordán Tamás, Hegedűs D. Géza, és Benedek Miklós. A film rendezője, Pálfi György legutóbb Cannes-ban szerepelt a Final Cut – Hölgyeim és Uraimmal, előtte a Nem vagyok a barátod Karlovy Varyban volt versenyben, a Taxidermia négy díjat nyert a Magyar Filmszemlén, szerepelt CANNES-ban és többek között Chicagóban lett a legjobb film, a világsikert aratott Hukkle-val pedig többek között Európai Filmdíjban részesült.

A Szabadesés a tervek szerint idén egy jelentős nemzetközi fesztiválon lesz először látható, majd várhatóan szeptember végén kerül a magyar mozikba. A Szabadesés moziforgalmazója a Vertigo Média kft.

WordPress Video Lightbox Plugin